Indulás - miért is...?

Egy ideje tervezgetem, hogy lehet a legjobb megoldás az lenne, ha mégis rászánnám magam, hogy elkezdek írni. Talán sikerül kiírni magamból azokat a dolgokat, amiket mondani nem akarok, vagy nem merek. Azt hiszem, velem nagyon sok baj van, amit nem tudnak mások elviselni. Egy idő után mindenki megunja a jelenlétem, és szépen lassan kihátrál az életemből. Vagy, épp ellenkezőleg, aki szeretne az életem része lenni, egyszerűen megszabadulok tőle. Rengeteget gondolkodok azon, hogy ez miért lehetséges, és miért nem tudok egy olyan kapcsolatot kialakítani senkivel, ami tényleg egy holtomiglan-holtodiglan. Tényleg az én elvárásaim lennének nagyok? Ennyire kipusztult volna az a faj, amelyik nekem megfelelne?
Az is lehet, hogy ez egy tanulási időszak az életemben. Azért alakul így, mert meg kell tanulnom kezelni a különböző embereket, és racionális döntéseket hozni. Lehet fájdalmas, de egyedül kell maradnom. Voltam már depressziós, némelyik kapcsolat után úgy éreztem, hogy vége a világnak, és soha nem leszek már boldog...amíg rá nem jöttem, hogy az egyedüllétnek is meg van a maga varázsa. Sokkal izgibb a saját életed élni, mint másét, nem igaz? :)
Nos, körülbelül ez az a téma, ami manapság sok fiatal nőt érint, és úgy érzem, hogy nem csak az én fejemben cikáznak hasonló kérdések nap mint nap. Nem vagyok profi, nem is akarok az lenni. Csak érteni akarom a világot.